Bleach Szerepjáték (FRPG)

A Bleach nevű anime alapján elkészített FRPG
 
HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Kurosaki Ishiro

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Kurosaki Ishiro



Hozzászólások száma : 39
Regisztrált : 2012. Sep. 04.

Karakterlap
Reiatsu:
270/50000  (270/50000)
Démonmágia:
15/50000  (15/50000)

TémanyitásTéma: Kurosaki Ishiro   Pént. Szept. 07, 2012 7:20 pm

Név: Kurosaki Ishiro

Kaszt:fullbringer

Nem: Fiú

Kor: 24

Kínézet: 175 cm magas kék szemű lilás hajú folyton köpenyt visel. Gyengének látszik de rendkívül
edzett teste van.

Jellem: Megvédi azokat akik fontosak a számára és nem tűri ha az erőseb packázik a gyengébbel. Mióta rájött megismerte az erejét párbajozni akar erős ellenfelekkel. Folyton bizonygatni akarja leginkább önmagának, hogy már nem olyan tehetetlen mint gyerekkorában volt.

Fullbring:
Egy patkány alakú szobor. Ha használja páncélként veszik körbe a testét. Megnövelve ezzel a fizikai képességeit. Mivel páncél bizonyos támadások ellen is védelmet nyújt. Elgondolásom szerint a szobor anyaga fémből van de ha másra gondoltok lehet változtatni ezért nem irtam bele milyen anyagból van. (Úgy néz ki mint Ratman a mangában)

Előtörténet:
Nyugodt évek
Az életemet békésnek lehetett mondani ahhoz képest ami évekkel később történt velem. Egyszerű hétköznapi család egy szem gyermeke voltam. Édesapám egy irodában dolgozott míg édesanyám otthon serénykedett. Ő is szívesen dolgozott volna, hogy kevesebb teher legyen apám vállán de nem tehette. Születésem előtt történt egy baleset és anya szíve már nem bírta úgy a terhelést. Ennek kisgyerek fejel nagyon is örültem mert sokkal több időt tudott velem tölteni. Neki mindent el mertem mondani amit másnak nem. Elmeséltem, hogy néha átlátszó embereket láttam az utcán de mikor megdörzsöltem a szemem eltűntek. Elmesélte nekem lehet, hogy szellemek voltak és így búcsúztak el tőlem. Mivel más nem látta őket ezért csak tőlem tudtak elbúcsúzni mielőtt a túlvilágra mentek volna. Ennek nagyon örültem, hogy tőlem búcsúztak el és ezért kicsit fontosnak éreztem magam. A mesélés mellett még nagyon sok mindent szoktunk csinálni például sokat játszottunk. Sokat társasoztunk a Gazdálkodj okosan-nal ami még édesanyám gyerekkorából maradt meg. Nagyon sokat szórakoztunk így együtt és közben rengeteget tanultam. Megtanultam mit jelent megvenni eladni és végül el tudtam számolni tíz-ig. Azonban nem csak játékokkal ütöttük el az időt hanem segítettem a házi munkában is. Mivel már kemény öt éves voltam én is kivettem részemet a házimunkából. Ha megtellett a kuka kivittem a szemeteszsákot az udvari kukába. Máskor pedig egyedül porszívóztam fel anyuék szobáját anélkül, hogy levertem volna valamit. A fürdésnél sem volt szükség segítségre teljesen egyedül csináltam mindent. Szóval csupa móka és kacagás volt az élet vagyis annak tűnt. Igaz, hogy kicsi voltam de nem ostoba. Édesanyám próbálta titkolni de én láttam a jeleket miszerint évről évre gyengébb lett. A végén már attól is kifáradt, hogy kivitt egy vödör vizet a ház elé. Én sajnos nem tehettem egyebet mint minden erőmet beleadva helyette cipeltem a locsolni szánt vizet. Igaz nem egyszer előfordult, hogy saját magamra borítottam a vödör tartalmát de a szándék volt a fontos. Egyik nap már annyira gyenge volt, hogy nem volt ereje a felkeléshez sem. Melegítettem neki egy teát remélve, hogy ettől majd erőre kap. Ő kedvesen rám mosolygott majd elvette tőlem a teás csészét és maga mellé ültetett. Kezét a fejemre helyezte majd lágyan elkezdte cirógatni a hajamat miközben lágy, de gyenge hangon elkezdett hozzám beszélni.
-Jaj édes kisfiam olyan gyorsan megnőttél már kész férfi vagy. Itt az idő megtud mi történt valójában mielőtt megszülettél. Mikor az a szomorú baleset történt velem úgy éreztem mintha egy láthatatlan erő megtámadott volna. A semmiből lecsapott és még egy hatalmas polcot is rám borított. Azonban amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is tűnt én pedig ott feküdtem. De mind a mai napig úgy éreztem valami volt ott egy gonosz szellem. Úgy éreztem ezt muszáj elmondanom neked most pedig menj oda a szekrényhez és nyisd ki. Legalul a ruhák alatt találsz egy dobozkát az kérlek hozd ide. - Én engedelmesen felkeltem az ágyról és odasétáltam a velem szembe lévő szekrényhez. Szélesre tártam mindkét ajtaját és a nadrágok alól kivettem egy fekete dobozkát. Mikor odaadtam édesanyámnak ő folytatta a mesélést.
-Ezt még az ük nagyanyám kapta a nevelő apjától mikor magára hagyta. Azt mondta ez egy igen ritka tárgy ami mindig rá foglya emlékeztetni. Azóta öröklődik anyáról lányára és én most neked adom, hogy soha ne feledj el.-
Megkérdeztem tőle mi a baj ő erre azt feledte semmi csak fáradt. Mikor apa megérkezett a munkából azonnal bevitte édesanyámat a kórházba, de késő este már egyedül jött. Mikor megkérdeztem mikor jön haza azt felelte soha. Berohantam a szobámba és egész éjszaka csak sírtam. Mikor reggel felébredtem az ajándék doboz még mindig a kezembe volt. Tudtam ez volt a búcsú ajándéka ezért behajítottam a sarokba. Alig múltam hat éves és kénytelen voltam elveszteni az édesanyámat. Pár nap múlva eltemettük őt. Még az ég is őt siratta bánatában mert egész nap esett az eső. Ez volt életem első temetése. Nagyon kevesen voltunk ott csak egykét rokon és ismerős. Anya kedvéért erős voltam és nem sírtam. Mikor hazamentünk én a szobámba leltem az ágyam szélére és csak a falat bámultam órákon keresztül. Mintha megállt volna az idő körülöttem nem láttam és nem halottam semmit. Vagyis ez ebben a formában nem teljesen igaz mert a nagy szomorkodás közben valami fényes csillant meg a szemem előtt. Közelebbről megnézve vettem észre a fekete ajándékdobozból amit elhajítottam egy kék ékkő kandikált kifele. Megfogtam az ékkövet és visszaültem vele az ágyra. A kis olvasó lámpát felkapcsoltam, hogy jobban lássam mert az utcalámpa fénye elég gyengécske volt. A sárgás fényben csak úgy ragyogott a kő. Minden lapja tükörsimára volt lecsiszolva egy kész mestermű. Beletettem a bal tenyerembe majd a jobbal a tetejét kezdtem el simogatni. Alig, hogy hozzá értem elkezdett fehéren ragyogni. Én természetesen megrémültem és a földre ejtettem de az attól még ragyogott tovább és megtörtént a csoda.

A felvilágosítás
Az ékkő fehér ragyogása csak erősödött és egy férfi tűnt elő belőle. A haja szőke színű volt és a válláig lelógott a szemei kékek voltak. A bőre kissé fehérebb volt az enyémnél.. Furcsa fehér színű ruhát viselt ami nekem leginkább egy pizsamára emlékeztetett. Kinézetre olyan öregnek tűnt mint édesapám ez kb harminc évnek felel meg. Kissé megszeppenve szólítottam meg a szobámba kerülő idegent.
-Csó csókolom. A bácsi egy szellem?-
Az idegen mélyen zengő hangon szólalt meg akár egy opera énekes.
-Nem én nem vagyok szellem hanem egy emlékkép vagyok. Meg tudod nekem mondani, hol vagyok most?-
-a szobámban.-
-Nem fogalmazhatnál kicsit pontosabban? Milyen országban élsz?-
-Hát japánban miért a bácsi hol lakik?-
Á japán ez érdekes én nem lakok sehol mivel csak egy emlék vagyok de mondhatni ez az ékszer az otthonom. Nem hallottál egy bizonyos Taka nevű kislányról?-
A név természetesen ismerős volt hisz ő kapta ajándékba ezt a csecse-becsét.
-Ő az egyik ükmamám volt, de régen meghalt a bácsi honnan ismerte őt?-
-Onnan, hogy én adtam neki ezt a visszhang követ.-
-Akkor a bácsi az én ükpapám?-
-Háááát mondhatni hisz jó ideig én neveltem. Úgy terveztem mielőtt elhagyom ezt adom neki ajándékba. Tudod ez egy ritka kincs és előttem más Bount nem jutott ilyen ritkasághoz.-
-Ükpapa mi az a Bount és visszhangkő anya soha nem mesélt róluk. És te kitől kaptad ezt, talán te az anyukádtól kaptad mint én?-
-Ez túl bonyolult és még nem értheted meg.-
Erre a kijelentésére kissé elvörösödtem és morgolódva megmondtam nem vagyok ostoba.
-Miért nem érteném meg hisz már hat éves vagyok.-
-Én meg száznyolcvan éves úgyhogy talán jobban tudom mint te.-
Ettől a nagy számtól nagyon elcsodálkoztam mert soha nem halottam ilyen nagy számot. Elképzelni se tudtam milyen sok lehetett az.
-Hú ükpapi te tényleg öreg lehetsz de olyan idősnek látszol mint az apu.-
-Ez azért van mert én lassabban öregszem mint más emberek.-
A szemeim csak úgy csillogtak a sok fantasztikus dolog hatán ami felkeltette az idegen figyelmét és egyszer csak mesélni kezdett.
-ami előtted van az egy Quincy visszhang kő amit a háború alatt a Shinigamitól vettem el. De kezdjük el az elején. Tudsz valamit a szellemekről egyáltalán.
-Azt tudom, hogy ha meghalunk egy másik világba kerülünk mint szellemek. És vannak gonosz szellemek akik megtámadnak másokat mint az én anyukámat is régen.-
-Az a hely ahova elmennek a lelkek világa ahol a Shinigamik vigyáznak rájuk és segítik azokat akik nem tudnak átkelni. Vannak gonosz szellemek is a Hollowok akik más szellemeket és embereket támadnak meg. A Shinigamik feladata, hogy legyőzzek ezeket a gonosz lényeket. Mi úgy lettünk Bountok, hogy ők valamit csináltak és sok gyerek furcsa képességekkel születtek. Sokkal lassabban öregedtünk mint a normál emberek és képesek voltunk létrehozni egy bábot ami megvédett minket. A Shinigamik gyűlöltek minket és el akartak pusztítani bennünket ezért kitört a háború. Egyik kisebb csata során találtam ezt egy Shinigaminál. Egy másik ellenfelétől egy Quincytől vehette el akit szintén gyűlöltek. Az a lényege, hogy három napon keresztül kell vele aludni és a kő magába szívja a tulajdonos emlékeit érzéseit. Olyan ez mint egy beszélő napló.-
Abban a pillanatban ahogyan kimondta elkezdett halványodni amitől megijedtem.
-Ükpapi mi a baj? Mi történt veled?-
-Ez a kristályt egy kevés reatsuval lehet bekapcsolni de sajnos csak harminc percig működik azután fél évig várni kell?-
-Ükpapi ne menj ell!!- kiabáltam rémülten.
-Ne aggódj fél év múlva újra találkozunk.-
Abban a pillanatban mikor eltűnt édesapám toppant be az ajtón a nagy kiabálás végett. Elmondtam neki láttam az ükpapit és eltűnt, de ő csak álomnak tartotta az egészet majd azt mondta aludjak tovább. Én jól tudtam nem állom volt és alig vártam, hogy újra beszélhessek vele.

Röpül az idő
Az elkövetkező évek szélsebesen szálltak áll. Minden hatodik hónapban beszélgetésbe elegyedtem a visszhangkőbe zárt Bountal. Sok mindent megtanultam tőle amit csak tudott a Hollowokról, a Shinigamikról és a Quincykről. Ahogy teltek az évek már nem csak egy-egy pillanatra láttam a szellemeket de végül mindig eltűntek a szemem elől. Mintha még nem lettem volna felkészülve arra, hogy lássam őket. Édesapám, hogy elfoglaljam magamat beíratott egy kendo tanfolyamra. Elmondása szerint sokat segíthet az önbizalmamon és az erőnlétemet is megnövelheti. Arra szükség is lett volna mert nem voltam valami izmos legény. Ennek ellenére mégis erős csapásaim voltak melyekkel az ellenfeleimet letaglóztam. Fogalmam sem volt, hogyan történt, de egyik pillanatról a másikra mintha megerősödtek volna a csapásaim. Egy rövid ideig tartott így mindenki beleértve jómagamat is azt hittük csak az adrenalin miatt lehetett. Évről évre egyre ügyesebb lettem és egyre magabiztosabb. Tudtam nincs olyan ellenfél akivel ne tudnék elbánni. Ez a tévhit sajnos pont a tizenötödik szülinapomon dőlt meg. Éppen mentem hazafele az edzésről mikor valami megmagyarázhatatlan érzés fogott el. Nagyon kellemetlen volt és a hideg futkosott a hátamon tőle.
Egy építkezés mellett haladtam el mikor megjelent a semmiből egy kislány pontosabban a szelleme és még valaki. Egész pontosabban nem valaki hanem egy valami volt mégpedig egy Hollow. Majd két méter magas volt a bőre rozsdabarna kivéve a maszkja ami hófehér volt és akkora mint egy kosárlabda. Hosszú éles körmeivel a lány felé csapott de ő sikeresen félreugrott. Sokat halottam már a túlvilági lényekről de még soha nem láttam élőben. A gyakorló kardomat a kezembe kapva megindultam a szörnyeteg felé. Úgy egy méterre a szörnytől a levegőbe ugrottam és keményen a hátára csaptam a fa kardommal. A lény kíváncsian felemelte e fejét majd körülnézett. A támadásom nem okozott neki nagyobb kárt mint egy szúnyog csípés. Enyhén hátrafordította a fejét majd egy hirtelen hátracsapott a mellkasom felé. Olyan hatalmas erő volt abban az egyszerű ütésben, hogy egy gerendának csapottam. Nagyon megütöttem a hátamat, felkelni sem volt erőm és csak foltokat láttam. A szörny újra a lány fele ment de hirtelen megjelent egy fekete kimonós férfi és egy csapással végzett a bestiával. Az utolsó az volt mielőtt elaludtam, hogy a kimonos férfi vélhetőleg egy Shinigami a kardjának gombjával homlokon bökte a lányt. Innen teljes filmszakadás lett nem láttam és halottam semmit.
Miután magamhoz tértem nem törődtem mással csak, azzal, hogy még erősebb legyek. Bosszantott az a tudat, hogy az a Hollow ilyen könnyen le tudott győzni. Egy elhagyatott kis faház mellett edzettem magamat reggeltől estig. Egyik nap véletlenül elszámítottam egy ugrást és nagy sebességgel becsapottam a kis viskóba. Mindenfelé fa szilánkok repdestek amerre a szem ellátott de mivel már öreg volt és korhadt nem történt komolyabb bajom. Felkelve vettem észre amit én házikónak véltem az valójában egy nagyon öreg szentély volt. Egy emelvényt találtam rajta egy patkány alakú szoborral mellette egy felírat.
-A patkányszobor mindig jó szolgálatot tett nekem.-
Elsőre nem értettem miről van szó de lassan leesett. Valahol olvastam talán a vuduk-nál hisznek a tárgyak szellemeiben. Magukhoz vesznek egy tárgyat és áldoznak neki és ha szerencsével jártak akkor erős szellemmel kötöttek szövetséget. Viszont ha kudarcot vallottak eldobták a kabalát és kerestek egy másikat. Sokáig nem tudtam elmélkedni mert a szentély kezdett összedőlni ezért nem tudom mi okból fölkaptam a szobrot és kirohantam az általam kreált ajtón. Azóta mindig magamnál tartottam mert úgy véltem ha valaki szentélyt emelt neki csak lehet valami haszna. Akkor nem is tudtam mennyire igazam is volt.

24
Mire elértem a huszonnegyedik életévemet teljesen más ember lett belőlem. Igaz nem látszott rajtam de erők kitartásom és sebbegésem egy atlétához volt hasonló. A több évnyi kemény tréning meghozta a maga gyümölcsét. Már csak egy lehetőségre volt szükségem, hogy bebizonyítsam mennyit fejlődtem. A visszhangkövet egy ideje már nem használtam mert mindent megtudtam amire szükségem volt. Kerestem egy elhagyatott épületet ahol régóta szellemek kisértettek. Tudtam jól ha egy lelket nem visznek át időben akkor előbb utóbb lidérc lesz belőle. Meg is találtam a keresett épületet egy kis családi ház volt. A helyszínre magammal vittem a tenyérnyi szobrocskát. Valahogy úgy éreztem kellemes érzések fognak el amikor rá nézek. Mikor megérkeztem az épületbe éppen magára öltötte a maszkját a Hollow. Köszönés nélkül előkaptam a fa kardomat és egyből nekitámadtam minden erőmmel. Azonban a legjobb csapásomtól is csak megtántorodott egy kicsit. Semmi jelét nem mutatta, hogy megsérült volna. Az ő csapásai viszont mind hatásosak voltak. Minden erőmmel szorítottam a kardomat nehogy kirepítse a hatalmas csapásaival. Egy hirtelen felfelé irányuló csapástól majdnem két métert hátra repültem és még a kardomat is elvesztettem. Nem akartam elfogadni a tényt, hogy ismét veszíteni fogok. Mindent el akartam követni, hogy ezúttal győztesen kerüljek aki a csatából. Gyorsan kinyújtottam a kezemet a fegyverem után mert a rém egyre csak közeledett de valami furcsát éreztem. Az újaim nem a kard markolatára kulcsolódtak hanem a patkányszoborra. Gyorsan fölpattantam de a fegyver túl messze volt, hogy elérjem. Nem tehettem mást szabad kezemet magam elé emelve készültem az ököltusára. Azonban abban a pillanatban olyan élményben volt részem amihez foghatóval rég nem találkoztam. A szobor elkezdett világítani majd hirtelen eltűnt a tenyeremből. A következő pillanatban a Hollow lecsapott a mellkasomra viszont alig éreztem belőle valamit. Csodálkozva lenéztem a kezemre és valami vöröses színű páncél volt rajta. A Hollow újra támadott mire elkaptam a karját és erősen megszorítottam. A lény felüvöltött majd összeroskadt fájdalmában. A jobb kezemmel egy mozdulattal bezúztam a koponyáját amitől holtan rogyott össze. Alig ért le a földre máris semmivé foszlott egykori ellenfelem. Így történt, hogy rátaláltam arra az erőre amit mindig is kerestem. Végre beteljesíthettem a célomat segíthetek azoknak akiket szeretek.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ulquiorra Schiffer



Hozzászólások száma : 737
Kor : 23
Tartózkodási hely : Hueco Mundo
Regisztrált : 2010. Dec. 25.

Karakterlap
Reiatsu:
5000/50000  (5000/50000)
Démonmágia:
5/50000  (5/50000)

TémanyitásTéma: Re: Kurosaki Ishiro   Szomb. Szept. 08, 2012 6:52 pm

Az előtörténeted elolvastam és közlöm, hogy a jelentkezésed ELFOGADOM, illetve a az engedélyt MEGADOM. Ezen felül megkapod ajándékod, ami természetesen 260 Reiatsu pont. (Szívem szerint örömmel adnék többet, de logikusan kell tekintenem a karakter képességeire, így hát ennyi fért bele.) Ezen kívül megkapod a 900 tulajdonság pontot amit a következő képességekre oszthatod szét (erő-gyorsaság-állóképesség) Ezen felül az előtörténetben szerepelt 2 fontos jellegű tárgyat is megkapod.
- Patkányszobor
- Visszhangkő
Kérlek készítsd el karakterlapod, melyben tüntesd fel adataid. Üdvözöllek az oldalon ifjú fullbringer. Kellemes játékot kívánok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Kurosaki Ishiro
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Kirigakure Shinobi Kódex
» -=Ranmaru Dojutsuja=-

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Bleach Szerepjáték (FRPG) :: Általános :: Előtörténetek-
Ugrás: