Bleach Szerepjáték (FRPG)

A Bleach nevű anime alapján elkészített FRPG
 
HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Kurai Kanashimi - vaizard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Kurai Kanashimi

avatar

Hozzászólások száma : 8
Regisztrált : 2013. May. 26.

Karakterlap
Reiatsu:
230/50000  (230/50000)
Démonmágia:
0/50000  (0/50000)

TémanyitásTéma: Kurai Kanashimi - vaizard   Vas. Máj. 26, 2013 3:37 am

Név: Kurai Kanashimi
Kaszt: Vaizard
Nem: Lány
Kor: 16 (látszólagos)
Zanpaktou neve: Kurokeiken
Zanpaktou képességei: Shikai alakban a kard egy fekete kaszává változik, s egyfolytában mintha sötét aurát bocsájtana ki.
1. képesség (Kurokakure): Az egyik legnehezebb képessége, mely során a kasza reiatsut bocsájt ki a térben mindenfelé, ezzel erősen megnehezítve az esélyét, hogy megtalálják pusztán reiatsuja alapján.
2. képesség (Kurokyutai): A kasza lendtésével egy fekete anyagtalan gömböt lő ellenfele felé, mely égési sérüléskhez hasonló hatást ér el találat esetén, csupán fájdalmasabbnak érződik. Maga a seb a tűz okozta sebhez hasonlítható, csak az idegi érzés okoz igazán kellemetlenséget.
3. képesség (Kurokabau): A kasza egy kis időre pajzsá alakul, ebben az állapotban képtelen a többi képességét használni, ám erős védelmet nyújt, mely magasabb reiatsu esetén képes kiterjedni akár minden irányba, így körbevenni használóját.

KÉSŐBBI:
4. képesség (??): Kivetíti az ellenfél félelmét. Több ellenfél esetén teljesen használhatatlan, mivel nem tudja megkülönböztetni, hogy kinek a felélmét kéne mutatnia,


Előtörténet:
~Emberként~

1929, egy forró májusi éjszaka. A kórházban már néma csend honol, a legtöbb kórteremben már alszanak a betegek. Valami azonban még is megtöri ezt a nyugalmas pillanatot, egy hangos kiáltás az egyik szobából. Egyre hangosabb, s fájdalomtelibb hangok szűrődnek ki a zárt ajtón keresztül, mely előtt egy férfi aggodalommal teli tekintettel áll. Csak az ajtó nézi, nem mást. Szemét le sem tudja venni a kilincsről, várja, hogy megmozduljon, ám ez nem történik meg. Újabb hangos kiáltás hallatszikbentről, ha az ex-katona nem tudná mi folyik odabent, azt hinné, vallatnak valakit. A fájdalom nyers hangja lassan elcsillapodik, s a csend ismét leszáll a kórházra. Habár ez a csend csupán pár másodpercig tart, a férfinak ez óráknak tűnik. Hosszú óráknak, miközben eredményre vár. A kilincs megmozdul, az ajtó kitárul. Egy fehérbe öltözött nő lép ki a teremből, ahova - bár nagyon szeretne - az erős kiszűrődő fény végett nem lát be. A nő szája elől maszkját lehúzza, s nagy mosollyal nyugtatja a férfit, kezét a vállára téve. A várakozás hosszadalmasnak tűnt, s talán ez a pillanat tűnik a leghosszabbnak az egészből. A mosoly, amely annyi mindent jelenthet, ellenben egyet biztosan: minden rendben lefolyt.
-Gratulálok, lánya született. - Csak ennyit mondd a nő, majd utat enged az újdönsült apukának, aki miközben megkönnyebülten felshóhajt, belép a terembe, ahol már sír az újszülött gyermek: Kurai Kanashimi.
Az évek gyorsan repültek el, ahogy a gyermek is gyorsan cseperedett, talán korához képest kicsit érettebb is volt. Hat év telt el a kórházi eset óta, mióta Kurai Ayamu megszülte egyetlen gyermekét. Jó neveltetésben részesült, s már ilyen fiatalon képes volt eldönteni, hogy mit szabad megtennie, mit kell megtennie, bár utóbbira nem adódott túl sok. Fiatalsága miatt nem vártak el tőle semmit szülei, azonban Ő még is segteni akarta Őket, ahol csak tudott. Szobáját kitakarította, játékait rendben tartotta, nem sok gond volt vele. Apja, Nakamaru Kito, gyakran elvitte egy-egy vetítésre, vagy kiállításra jó viseletéért jutalomképp. Ezeket a kis kirándulásokat mindig is szerette a leányzó, ezek a kis kirándulásk mindig közelebb hozták egymáshoz a családot, mindig kiderült valami újdonság, amin általában nevettek egy jót.
Pár év elteltével megtapasztalhatta az iskolai élményeket, mivel beiratták egy Hisho no Gakko, a név is utalva szülővárosára: Hisho-ra. A barátkozással nem volt problémája, hiszen helyes és okos leányzó volt, mind fiúk s mind lányok körében talált igazán jóbarátokat, s ellensége nem akadt, vagy legalábbis nem tudott róla. A szigorú rend habár tetszett neki, az kevésbé, hogy rákényszerítették olyan dolgok tanulására, amely sosem foglalkoztatta Őt, ilyen volt például a matematika. Sosem boldogult igazán a számokkal, talán diszkalkuláns is volt, sosem járt kivizsgáláson így erre nem derült fény. A dolgozatokon nagy nehezen átment valahogy, viszont szüleinek kevésbé tetszett, hogy az amúgy eszes leányuk nem boldogul a számok világában. Próbáltak neki segíteni, s bár úgy tett, mintha szívesen foglalkozna vele, ez csak látszat volt, melyet szülei kedvéért emelt fel.
Újabb évek, újabb események. Végre középiskola. Már várta, s kíváncsi volt, hogy volt iskolatársai közül hányukkal fog találkozni az évnyitó ünnepélyen. Legjobb barátnőjéről tudta, hogy ugyanabba az iskolába jelentkeztek, ám az évnyitón akármilyen erőteljesen is kereste, csak nem találta. Hazament hát, abban a reményben, hogy másnap találkoznak, hiszen annyi megbeszélnivalója lett volna vele, főleg így, hogy rá hárult volna a feladat, hogy meséljen az évnyitón történtekről. Szinte látta magát, ahogy nagy mosollyal az arcán adja elő Kaorinak, ahogy a legjobb tanuló, akit felkértek, hogy szólaljon fel pár mondat erejéig, az emelvényre felsétálva majdnem hasraesett saját lábában, s három méter tántorgás után volt csak képes megállni. A remény erőteljes volt, ám másnap sem következett be. Kaori nem jelent meg az iskolában. Az nem is volt kérdéses Kanashimi számára, hogy ide jelentkezett, s fel is vették, mivel egyazon osztályba osztották be őket, s még a reggeli névsorban is szerepelt barátnője neve. Az a gondolat járt a fejében, hogy megfázhatott, vagy elkaphatott valamiféle vírust. Már fontolgatta volna, hogy meglátogatja, miután hazaugrott szüleinek szólni, ám erre sosem kerülhetett sor.
Otthon már idegeskedve fogadták a leányzót, pedig nem is késett. Eleinte nem tudta mire vélni az idegeskedést, az aggodalmat, ám hamarosan rá kellett jönnie mitől volt a félelem a felnőttek szemében, bármerre is járt. Háború tört ki, s Japán részese. Városokat bombáznak, katonák szállják meg otthonaikat s fosztják ki a vagyonukból őket, már ha megúszhatják ennyivel. Habár mindenki igazán aggódott, ezt a fajta félelmet nem akarták a gyerekek felé közvetítein, így továbbra is iskolába járatták a diákokat.
Egyik nap, a délutáni órák folyamán az osztályterem hangos csattansákra figyelt fel. Mintha valami a távolban robban volna. Persze a tanárok egyből futkorásztak,s csendre intették a diákokat, a többségük még nem tudta mi lehet a zaj forrása. Hosszú percek teltek el, mire az egyik tanár kijelentette, hogy a diákok hazamehetnek, bár elég szigorúan vették, hogy haza kell menjen mindenki, véletlen sem máshova. Talán itt követte el Kanashimi élete legnagyobb hibáját. Nem akart egyből hazamenni. Minden délután eltöltött egy órát az egyik játszótéren, ahol Kaorival játszottak régen együtt, visszagondolt a szép emlékekre, s azon járt az agya, hogy vajon mi lehet barátnőjéve.
Ekkor jelent meg egyik osztálytársa: Miku. Nem épp a legszebb lány, szintén abba az iskolába járt előtte, ahova Kanashimi is, bár sosem beszélgettek igazán. Miku valahogy furának tűnt mindig is a leányzó számára. Szótlan és sötét. Talán ezzel a kétszóval tudta volna a legjobban jellemezni a számára eléggé idegen leányzót. Nem látta sosem mások társaságában, mindig egyedül ült, s ki is lógott a sorból sötét viseletével. Kinézetre sem volt a legszebb, s jelleme miatt még csak aranyosnak sem volt mondható. Mintha a tanárok is kerülték volna, akár csak a rossz omeneket. Eleinte csak egymásra néztek, majd Kanashimi elfordította fejét: kezdett kellemetlenné válni számára, ahogy a másik lány bámulja őt, hosszasan. Szeme sarkából néha még a leányzó felé pillantott, ám az csak állt ott, szemeit meresztve Kanashimi felé.
Hosszú csend után lépést tett a fekete hajú, jelenleg is sötétbe öltözött idegen. Kanashiumi hátán végigfutott a hideg, ahogy két méteres közelségbe ért: ismét felnézett rá, ám mielőtt szóra nyithatta volna a száját, Miku már közbe is szólt. Hnagja ridegek és üresnek hangzott.
- Háború jön... - Ennyit szólt, s nem többet. Nakasshimi csendesen nézte eleinte, nem tudta mire vélni a másik lány viselkedését. - Aham... - Nyögte végül ki, mivel más nem jutott eszébe, a helyzet egyre kellemetlenebbé vált számára, távozni készült. Ahogy felállt volna a hintából, Miku kitartotta kezét felé, s visszalökte oda, ahol az előbb ült. Kanashimi kérdő tekintettel nézett a lány felé. - Miért van neked mindened, ami nekem nincs? - Ennyit szólt csak, változatlan hangnemben. - A szülők, a barátok, a külső... Miért? - Hangja egyre távolabbinak hallattszott. - De ne aggódj... a barátosnéd márelvettem tőled.... Te követkzel. - Majd egy hirtelen lendületet véve kezét előrerántotta háta mögül, melyben egy kés volt. A fegyver egyenesen Kanashimi gyomrába talált, a hintáról erőtlenül esett le, szájából vér tört fel, s az utolsó kép, amit még élőként, saját fizikai szemével láthatott, az Miku arca, ahogy szája mosolyra fordul, s őrült módjára nevetni kezd. Majd sötétség...

~Lélekként~
Mikor szemeit ismét kinyitotta, valahogy furán érezte magát. Mintha nem is önmaga lenne. Valami hiányzott neki, ám képtelen volt felfogni, hogy mi is. Leült a földre, s reflexből hasához nyúlt, mintha lenne ott valami. A lehető legnagyobb megelepődés fogadta, amit nem tudott mire vélni: egy lánc lógott ki mellkasából. Hirtelen ijedtségében a fémhez kapott, s próbálta megráncigálni, ám csak nem történt vele semmi. Képtelen volt a tesétbe mélyülő lánccal mit kezdeni. Csupán ekkor kezdett el neki derengeni, hogy mi is történt: a játszótér, a hinta, Miku, és a kés. A kés, ahogyegy laza mozdulattal testébe fúródik, majd a koppánas, ahogy földet ér. Immár emlékezett a történekre: megölték.
Nem igazán értette Miku indokait, ám már nem volt mit tenni. Az eset után felkereste szülei házát, ám csak egy gyászoló házaspárt talált, akik frissen veszteték el gyermeküket. Kanashimi próbált még velük kommunikálni, ám nem hallották meg, akármilyen hangosan is próbált hozzájuk szólni. Egyedül volt a világban, mely most olyan érthetetlennek tűnt neki, mint még soha. Csak félelmet és ürességet érzett, nem voltképes eldönteni, mitévő legyen, végülcsak szüleit követte akármerre is jártak, mint egy örző angyal.
Csupán pár nap telt el, s egyre inkább lekeseredett, s a tesétből kilógó lánc is mintha csökkent volna. Nem tudta mit jelent, csupán tippjei voltak, mint például, hogy mint véget ér a lánc, a Földön töltött ideje is lezárul. Nem is járt volna messze a valóságtól, ám szerencséjére nem kellett megvárnia, míg bármi efféle történne. Egyik nap, mikor még bőven gyászoló édesapját kísérte el a játszótérre, ahol meghalt, egy fekete ruhás egyént vélt felfedezni, aki mintha Őt nézte volna.
*Lehetetlen* Gondolta, hiszen eddig senki sem volt képes látni Őt. Ez a férfi pedig még is, mintha Őt nézte volna, egyenesen két szemébe tekintve. Hamarosan meg is közelítette Kanashimit. Ekkor érthette igazán meg a világ működését. A fekete ruhás egyén mesélt neki a dolgokműködéséről, hogy el kell küldenie innen, különben mik történhetnek. A lány megértette, ám nem szívesen hagyta el a Földet. Utolsó szavait apjának intézte: "Remélem még találkozunk, szeretlek".
Egy teljesen új helyen tért magához, az úgynevezett Rukongaiban. Minden ismeretlen volt számára, nem tudta mitévő legyen. Eleinte csak bolyongott, majd egy idős kinézetű férfi maga mellé fogadta, s lányaként kezelte. Hosszú időt töltöttel így békésen az öreg, Ryuu mellett. Talán minden így is maradt volna, ha nem játszik szerepet pár szerencsétlen, vagy épp szerencsés tényező. Egyik nap csak arra lett figyelmes, hogy miután sokat futott, kifáradt, s megéhezett. Ez már csak azért is volt igazán furcsa számára, mivel a lelkek, amely Ő is volt jelen pillanatban, nem éheznek meg. Nem tudta mire vélni a dolgot, így az öregtől érdeklődött, hogy mi elehet a baj, ilyenről nem hallott még.
Ryuu egy hoszú mesébe kezdett egy shinigamiról, fekete kimonsó egyénről, karddal az oldalán, aki hosszú éveken át szolgált egy osztagban, egy kapitány alatt, védve z embereket és lelkeket a hollowoktól. A mese érdekfeszítő volt, ám eleinte nem tudta összekapcsolni a mesét éhségével. A történet végén választ kapott kérdésére: -Tudod, mikor ez a shinigami igen ifjú volt, sosem gondolta volna, hogy valaha is ilyne munkája, élete lehet. Valahogy kezdődnie kellett ennek az életnek, s ez nem másvolt, mint az éhség. - Kezdte meg a magyarázatot, mely hosszasan szólt még, néha kis kitérőkkel, de végül megértette a dolgot.
Másnap Ryuu - miután összeegyeztette a dolgot Kanashimi-vel - szólt egyik régi ismerősének, hogy segítsen a leányzónak elindulni eme rögös úton: a shinigami-k útán.

~Shinigamiként~
Bejutott hát a nagy falak mögé, melyet eddig csak messziről mert nézni is, bele sem gondolván, hogy kik lakhatnak a fal túloldalán. Az öreg egyik régi ismerősével sétált végig a hosszú utcákon, míg elértek egy épületet. Nagy volt, nagy kapuval. A bejárat fölött fa táblán díszelgett a felirat: "Lélektovábbképző Akadémia".
Ismét egy új élet kezdete, talán a legszebbé. Az akadémiára járva sokat tanult, eleinte elmélettel kellett fogallkoznia, a katana forgatásával, bár más fegyverekkel való harcmodrokat is méregette, nehezen sikerült csak elsajátíania őket. A kidoukró tanult hosszasan, valamint a hollowokról és azok gyenge pontjaikról. A sok elméletben szerepelt, hogy miért kell a lelkeket megmenteniük, a hollowok fejlődéséről, s még oly sok mindenről. Édekesnek találta az iskolát. Új ismerősöket és barátokat szerzett itt, akikkel együtt gyakorolt, tanult, s vizsgázott. A vizsgák. Azép emlékek fűzik hozzá, hiszen számára egész szimpatikusnak tűnő kapitány tett épp náluk átogatást, s a sors is úgy adta, hogy Ő vizsgáztatta Kanashimit. Ez a kapitány nem más volt, mint Aizen. Bemutatta, ahogy friss barátjával, Kurokeikennel együtt harcol. A sötét csuklyásalakot habár csak Ő láthatta, az mindig is mellette állt, s segtette a gyakorlásban, s a vizsgákban, a sajátos módján. Miután Aizen elfogadta a vizsgáját, örömmel telve tért viszsa hálóhelyégébe, hogy kipihenje magát, másnaptól kezdve egy osztag tagja lesz. Legalábbis ezt gondolta.
Sosem hitte volna, hogy az, akit tisztelt és szeretett fogja a vesztét okozni, s neki hála csupán egy rövid időt tölthet el a Seretei kapuin belül,teljeskörű shinigamiként. Egyik éjjel Aizen kihívta, hogy beszélni szeretne vele, ám csak annyit közölt, hogy fontos. A város falain kívültalálkoztak, Kanashimi végzetesen megbízott a kapitányban. AHogy ott állt vele szemben, a semmi közepén, várva, hogy megkezdje mondandóját, két alak jelent meg mögötte, mintha csak az árnyból lptek volna ki, eddig nem látta és nem is hallotta őket. Elrejtették jelenlétüket, csak azt nem értette a leányzó, hogy miért. A kapitány még vele szemben állt, undorító mosollyal arcán, melyet Kanashimi elképzelni sem tudott volna rajta. Egy szérummal teli injekciós tűvel közelített felé, ahogy halkan súgta magának: - A következő alany....

~Vaizardként~
Ahogy megkapta a szérumot, kezdte elveszteni emberi mivoltját, nem bírt gondolkodni, s elvesztette teste fölött az irányítást. Hogy mi történt ez után, azt mai napig sem tudja. A Földönébredt, egy Karakura nevű városban, pár fura alak között, akikről még nem is hallott. Az egyik föléje hajolt, majd hátrakiáltott társainak: -Felébredt.
Fejét fájlalva tette fel a nagy kérdést az idegeneknek: hol van és hogy került ide? Utóbbit senki sem tudta pontosan elmondani, csupán annyit tudtakneki mesélni, hogy egy Urahara nevű gyén hozta ide, a vaizardok szállására. Ekkor tudott meg sokmindent, hogy nagyjából mi történhetett vele, saját tapasztalataik alpján, s hogy mivé is vált. Kissé neheztelte, hogy nem térhet vissza még Rukongaiba sem, hiszen az öreg, Ryuu bizonyára még várt rá. Minden héten meglátogatta, ám ezt így már nem teheti meg, bár ennek örülne talána legjobban.

Ez hát a múltja Kurai Kanashiminek, élete története.... Vagy talán csak a kezdete?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ulquiorra Schiffer

avatar

Hozzászólások száma : 737
Kor : 24
Tartózkodási hely : Hueco Mundo
Regisztrált : 2010. Dec. 25.

Karakterlap
Reiatsu:
5000/50000  (5000/50000)
Démonmágia:
5/50000  (5/50000)

TémanyitásTéma: Re: Kurai Kanashimi - vaizard   Vas. Máj. 26, 2013 8:07 pm

Mivel ismét rám hárult a feladat,hogy ellenőrizzek,ezért megteszem, mivel nincs is más választásom. Razz

Lényeg a lényeg, hogy hosszas keresgélés után sem találtam bakit az előtörténetedben, ezért azt ELFOGADOM. A problémám mindössze annyi,hogy sok benne az elgépelés, és a "leányzó" szót annyiszor olvastam benne,hogy elfog a hányinger,akárhányszor le kell írnom. Ezeket egy kicsit még nézd át, és nagyjából javítsd ki, hogy ne legyen minden mondatban hiba.
Azt a 4.képességet meg gondolom úgy értetted, hogy a későbbiekben fogja megtanulni. Lehet róla szó, majd egy adott reiatsu szint után. Addig is kapsz 230 reiatsut, valamint 900 pontot, amit az adatlapodon ossz el gyorsaság,erő,és állóképesség között. Keress egy mesélőt, és utána kezdődhet is a játék! Jó szórakozást kívánok! Wink
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Kurai Kanashimi - vaizard
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Kurai (Yuurei) Akuma

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Bleach Szerepjáték (FRPG) :: Általános :: Előtörténetek-
Ugrás: